Weöres Sándor
ARS POETICA
Öröklétet dalodnak emlékezet nem adhat.
Ne folyton-változótól reméld a dicsőséget:
bár csillog, néki sincsen, hát honnan adna néked?
Dalod az öröklétből tán egy üszköt lobogtat
s aki feléje fordul, egy percig benne éghet.
Az okosak ajánlják: legyen egyéniséged.
Jó; de ha többre vágyol, legyél egyén-fölötti:
vesd le nagy-költőséged, ormótlan sárcipődet,
szolgálj a géniusznak, add néki emberséged,
mely pont és végtelenség: akkora, mint a többi.
Fogd el a lélek árján fénylő forró igéket:
táplálnak, melengetnek valahány világévet
s a te múló dalodba csak vendégségbe járnak,
a sorsuk örökélet, mint sorsod örökélet,
társukként megölelnek és megint messze szállnak.
###
Szeretem a verseket. Hogy értem-e őket? – nem tudom ezt magam megítélni. Némelyeket azt hiszem igen. Sőt! Inkább azt hiszem, hogy a megértés picit túlmisztifikált dolog… vagy talán ebből a szempontból én nagyon egyszerűen vagyok összerakva. Persze vannak művek, melyeket, mint némely más műalkotást ízlelgetni szükséges és van úgy, hogy utána is olvasok vélt, vagy valós versbéli utalásoknak. Felnőtt(ebb) koromra nem csupán a szárazabb borokat, hanem a “szárazabb” verseket is megkedveltem… bár ez a fránya kortárs (értsd prózai, központozatlan, formátlan, dallamtalan) verselés – mint a túlmagyarázott bor – még mindig nagyon nehezen csusszan le a gigámon… egyszer talán ahhoz is felnövök. Weöres úr nagyon beégett az emlékeimbe. Szeretem hallgatni a fellelhető hang- és videóanyagokon, illetve szeretem olvasni amit írt. Gyarlóak vagyunk, neki is megvoltak a hibái… nehezen tudom elképzelni, hogy bármely nagy költőnk, vagy egyéb géniuszunk hibátlan lett volna. Kívánom, hogy minden olvasó találjon az aktuális lekiállapotának megfelelő verse(ke)t függetlenül attól, hogy van-e költészet napja, vagy nincs!
(source of embedded video: youtube)
MindCracker 